Hírek
2015. Február 02. 15:38, hétfő |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök
Egerben is nyert a Kosársuli

Izgalmas és fordulatos találkozón győzött a Vásárhelyi Kosársuli Egerben.
A kék-sárgák a szezon legjobb büntetőzésével, a sérült Vas Péter nélkül zsebelték be 11. győzelmüket az NBI/B csoportos bajnokságban. A mérkőzésen fantasztikus produkciót nyújtó Varga Dániel 26 pontot jegyzett, mindössze 3(!) elhibázott dobással, de Nyilas és Czibere is óriásit játszott. Jövő szombaton az Óbudai Kaszások érkeznek a Hódtói Sportcsarnokba.
Alaposan bekezdett a Kosársuli, alig 3 perc után 2-12 állt az eredményjelzőn, a sok nagy harcot megélt Nyilas vitte a prímet. Ezért gyorsan kikérte az első idejét az Eger, azonban ez sem segített nekik, a negyed végén már 14 volt a különbség, amiben kulcsszerepe volt a vendégek 8/7-es büntetőmutatójának.
Lassan indult be a pontgyártás a második felvonásban, de Gruda közelijével tovább tudta növelni vezetését a Vásárhely. Ekkor úgy tűnt állóháború alakul ki a pályán, percekig senki sem talált be, majd újra a büntetőké lett a főszerep, mindkét gárda abból gyűjtögetett. (15-29) A nagyszünet előtt Vejinovics egy triplával, míg Varga közelijével tette egyértelművé, hogy győzelemmel akarnak hazamenni. A Heves megyeik Máté hármasaival próbálták tartani a lépést, több-kevesebb sikerrel.
22 pont volt Mócsaiék előnye a nagyszünet után, gólínséges időszak következett, de beindult az Eger, és Máté zsákolása után már csak 14 volt a hátrányuk. (40-54) Sőt Tóth és Varga Imre kosarai után 10-en belül kerültek. Időt kért dr. Elek András, ennek ellenére folytatódott a vesszőfutás, sőt az egri főiskolások Frey kettesével már lőtávon belül kerültek.(60-66)
Czibere parádéval vált biztosabbá a vendégvezetés, rögtön kétszer talált be az utolsó tíz perc elején a hármas vonal mögül. (62-72) Mátéval szemben viszont továbbra sem volt ellenszere Kelemenéknek, az irányító már 24 pontnál járt ebben az időszakban, mellette Tóth termelt szintén igen lelkesen. A negyed derekán minden előjel nélkül megtorpant az EKF-Eger-KOK SE, sőt Varga Dániel újabb hibátlan büntetődobásai és Czibere ziccere után 66-81-et mutatott az eredményjelző. Az utolsó négy percben nem volt lényeges változás, így a Vásárhelyi Kosársuli begyűjtötte 11. sikerét a 2014-15-ös szezonban.
EKF-Eger-KOK SE - Vásárhelyi Kosársuli 81-97 (12-26, 15 23, 33 17, 21-31)
NBI B csoport alapszakasz. Eger, Eszterházy Károly Főiskola, 50 néző.
Vezette: Balogh Gy., Kisházi B. és Bács Cs.
Kosársuli: VEJINOVICS 14/6, Rostás I. 8, Mócsai -, NYILAS 20/9, VARGA 26.
Csere: CZIBERE 16/9, KELEMEN 8/3, Gruda 2, Genal 3.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor
Dr. Elek András: „Végre egyszer elégedett vagyok, mert korrigálni tudtuk a harmadik negyedben elkövetett hibáinkat. Ráadásul fontos győzelmet arattunk egy jól felépített, hazai pályán veszélyes ellenféllel szemben.”
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 19. 07:52, szombat | Belföld
Hőség - Vasárnaptól csütörtök éjfélig a másodfokú hőségriasztást rendeltek el
Hétvégétől ismét tartós kánikulára kell számítani, ezért vasárnaptól csütörtök éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos.
2025. Július 19. 07:51, szombat | Életmód
A Magyar népmesék sorozat folytatását is támogatja az NFI
2025. Július 19. 07:50, szombat | Külföld
Jelentősen csökkennek a külföldi segélyprogramokra és médiatámogatásokra szánt amerikai pénzek
Az amerikai képviselőház éles politikai viták után péntek hajnalban elfogadta a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt.
2025. Július 19. 07:49, szombat | Belföld
Kósa Lajos bejelentette, hogy megvan a nemzet aranya
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank