Hírek
2016. Február 25. 11:44, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
DRAHOS ÚJRA VÁSÁRHELYEN
Drahos Gábor, a Vásárhelyi Kosársulival korábban nagy sikereket elérő irányítójának csapata, a MEAFC érkezik a Hódtói Sportcsarnokba szombaton.
A kék-sárgáknak nem lesz könnyű dolga az újonc miskolciakkal, akik meglepetésre több jó nevű csapattal is elbántak már ebben az idényben.
A borsodiak eddig 50 százalékos mérleggel állnak a hatodik helyen. A jó eredményekben oroszlánrésze van a rutinos, idén 37. életévét betöltő ex-vásárhelyi fővezér Drahosnak is, aki majdnem 16 pontot átlagol meccsenként, amihez mintegy 6 gólpassz is társul. Ez utóbbi kategóriában egyébként vezeti a liga ranglistáját, míg a szerzett labdákat tekintve ő a hatodik legjobb, igaz ő is adja el mérkőzésenként a legtöbbet keleten. Társai közül Szojkát és Endrészt emelhetjük ki, de sikereik nem egyéni teljesítményeken, hanem inkább az alázatos, kreatív és olajozott csapatjátékon alapulnak.
Továbbra is nagy kérdés, hogy milyen napot fognak majd ki Vas Péterék szombaton, akik az elmúlt három meccsükből csak egyet tudtak nyerni. Igaz akkor sem volt túl meggyőző a produkciójuk, mivel az utolsó előtti kecskemétiek otthonában csak hajszállal tudtak jobbak lenni ellenfelüknél. A miskolciak felülmúlásához dr. Elek András fiainak rendbe kell tenniük védelmüket, ami az elmúlt két összecsapáson leginkább átjáró házra hasonlított, de a támadáson is lesz még mit javítaniuk a hétvégéig.
A Vásárhelyi Kosársuli – MEAFC NBI B csoportos összecsapás 2016. február 27-án 18 órakor kezdődik a hódmezővásárhelyi Hódtói Sportcsarnokban.
A rangadóra az MMBF Földgáztároló Zrt. jóvoltából a belépés ezúttal is ingyenes.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 22. 16:00, vasárnap | Belföld
Szijjártó Péter: a lengyel kormányfőnek is el kellene jönnie Budapestre még április 12. előtt
2026. Március 22. 15:06, vasárnap | Sport
Gidai Máté és az Autósport!
Beszélgetés Gidai Máté autóversenyzővel, a húsvéti Rallycross Fesztivál előtt.
2026. Március 22. 15:00, vasárnap | Belföld
Az Otthon Start Programban már 30 ezernél több hitelfolyósítás történt
Az Otthon Start Program dinamikusan növekszik, és mára meghaladta a 30 ezret a folyósított hitelszerződések száma - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője szombaton Gödöllőn.
2026. Március 22. 15:00, vasárnap | Külföld
Óriási tüntetést tartottak Prágában a Babis-kormány ellen
Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
