Városlista
2026. január 18, vasárnap - Piroska

Hírek

2017. Június 14. 14:28, szerda | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Diákok ismerkedtek a munkásőrök világával

Diákok ismerkedtek a munkásőrök világával

A nyári szünidő előtti utolsó héten a hódmezővásárhelyi Emlékpont a helyi általános- és középiskolás diákjait várta ingyenes tárlatvezetéssel.

A programon három iskola öt osztályának több mint száz tanulója vett részt.

A Kádár-huszárok és pártkatonák. Munkásőrök Hódmezővásárhelyen, 1957–1989 című időszaki kiállításon az Emlékpont két történésze, Nagy Gyöngyi és Zeman Ferenc kalauzolta a diákokat, megismertetve őket a munkásőrség létrejöttének történetével és az 1956-os forradalmat követő megtorlásokban való szerepvállalásával.

A kiállítás tablóin végigkövethették a fiatalok az 1957. március 17-én az akkori csongrádi megyeszékhely Hódmezővásárhelyen létrehozott Szántó Kovács János Munkásőregység történetét a megalakulástól a zászlóavató ünnepségen át a szervezet 1989-es feloszlatásáig.

A tárlat munkásőr egyenruháit nézve a diákok megismerhették a tiszti és a gyakorló viseletet is, valamint a munkásőr egység naplóinak fotói felvillantották a párthatalomhoz hű szervezet fegyveres gyakorlatainak és ünnepségeinek pillanatait is.

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban nyárig látogatható időszaki kiállítást a tanév záró hetére szervezett program keretében a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Gregus Máté és Eötvös József Szakképző Iskoláinak tizenkettedikes és tizenharmadikos osztályos tanulói, valamint a Varga Tamás Általános Iskola nyolcadikos diákjai tekintették meg.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Január 17. 08:20, szombat | Sport

Tóth Alex a Bournemouth-hoz szerződik

Tóth Alex elhagyja a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapatát és az angol Premier League-ben érdekelt Bournemouth játékosa lesz - a Sky Sports péntek esti híre szerint.