Városlista
2026. június 12, péntek - Villő

Hírek

2019. December 16. 12:07, hétfő | Helyi

Diákok és pedagógusok is kaptak elismerést a Tornyai-múzeumban

Diákok és pedagógusok is kaptak elismerést a Tornyai-múzeumban

Gyermekrajzokon a család ünnepei

Kihirdették a Hódmezővásárhely Református Újtemplomi Egyházközség által kiírt gyermekrajzpályázat eredményeit a Tornyai János Múzeumban. Az Ünnep, család, hagyomány címmel meghirdetett versenyre a hódmezővásárhelyi és a szabadkai általános iskolások rajzait várták a szervezők.



A keresztények legkiemeltebb ünnepe az adventi időszak és a karácsony, a megváltó születése – mondta el köszöntőjében Terendi Viktória, a Tornyai János Múzeum néprajzkutatója, a pályázat zsűrijének egyik tagja. Az András napot követő négy vasárnapot magába foglaló időszakhoz számos népszokás kapcsolódik, amelyek közül több is megjelent a gyerekek rajzain.



A Szabadkai Városi Múzeummal közösen vesz részt a Közös művészeti örökségünk nyomában című, uniós támogatást élvező pályázatban a Hódmezővásárhely – Református Újtemplomi Egyházközösség, amelynek vezetője, Major Istvánné lelkész örömmel nyugtázta, hogy 110 rajz érkezett a felhívásra, amelynek egyik célja, hogy a gyerekek megismerjék és képben meg is örökítsék a nagyszülők, dédszülők idején még a mindennapok részeként megélt szokásokat.



A zsűri döntése alapján az alsó tagozatosok között az első díjat Láda Lili érdemelte ki a Varga Tamás Általános Iskolából, felkészítője Beke Mária, míg a második helyen Laduver Kira végzett a Klauzál Gábor Általános Iskolából, őt Makainé Vitális Mónika készítette fel, a harmadik helyet a zsűri a szabadkai Kizur István Általános Iskolában tanuló Subic Ivanának ítélte, felkészítője Arnold Pece Angéla.

A felső tagozatosok között az első díjat Huszka Brigitta érdemelte ki, a második helyen végzett Alföldi Amira és harmadik helyezést Simonffy Dorottya érte el. Mindhárman a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjai, ahol rajztanáruk Palásti Andrea.



A zsűri három különdíjat is megítélt, a néprajzi különdíjat a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola diákja, Kormány Csanád érdemelte ki, felkészítője Dora-Tóthné Szappanos Edit és Bujdosóné Szőke Judit, a szent család különdíjat Hamvas Rebeka kapta meg a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolából, tanára Palásti Andrea, míg a legkülönlegesebb látásmód különdíját Molnár Hangának ítélte a zsűri az Aranyossy Ágoston Református Általános Iskolából, felkészítője Wolf Júlia.



A felkészítő tanároknak alapított pedagógiai díjat pedig Beke Máriának, a Varga Tamás Általános Iskola, valamint Palásti Andrea, a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola tanárának ítélte a grémium.



Az Interreg – IPA Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében Közös művészeti örökségünk nyomában címmel, összesen 586 975 euró uniós támogatással a Hódmezővásárhely Református Újtemplomi Egyházközség és a Szabadkai Városi Múzeum a turisztika és a kultúra területén valósít meg eseményeket.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.