Városlista
2026. március 22, vasárnap - Beáta, Izolda, Lea

Hírek

2016. Február 05. 11:47, péntek | Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök

Debrecenben a kék-sárgák

Debrecenben a kék-sárgák

A DEAC elleni idegenbeli ütközettel folytatódik az NBI B csoportos bajnokság alapszakasza a Vásárhelyi Kosársulinak.

Nem dr. Elek András fiai az esélyesek a még hazai pályán csak egyszer botló hajdúságiak otthonában megrendezésre kerülő találkozón. Vas Péteréknek őszi, ellenünk aratott győzelme miatt azonban még nem kell felhagyniuk minden reménnyel.

A debreceni fiatalok idén ismét igen imponáló teljesítménnyel rukkoltak elő: tavalyi bajnoki második helyük után most a dobogó harmadik fokán tanyáznak a Salgótarján és a Békés mögött. Legjobbjuk az a Patkovic, aki 23 pontot átlagol. Őt a Nagy–fivérek követik meccsenkénti 18 és 15 ponttal. Rajtuk kívül további két játékos dob 10 pont fölött meccsenként. Ráadásul náluk, csak a salgótarjániak kaptak kevesebb kosarat a szezonban.

A múlt héten három negyeden át a Békéssel partiban lévő Kosársulinak alaposan fel kell pörögnie, hogy megszorongassa ellenfelét. Ehhez az egy hete produkáltnál mindenképpen hatékonyabb támadójátékra lesz szükségük. Ehhez a még mindig nem brillírozó, de a gárdában legstabilabban játszó Vas Péteré mellett mások kiegyensúlyozott teljesítménye is kellene, hogy elérhető közelségben maradjon a felsőházi rájátszás.

A Vásárhelyi Kosársuli legközelebb 2016. február 13-án szombaton 18 órakor játszik a Hódtói Sportcsarnokban. Akkor a Tiszaújvárossal csapnak össze.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 22. 15:06, vasárnap | Sport

Gidai Máté és az Autósport!

Beszélgetés Gidai Máté autóversenyzővel, a húsvéti Rallycross Fesztivál előtt.

2026. Március 22. 15:00, vasárnap | Belföld

Az Otthon Start Programban már 30 ezernél több hitelfolyósítás történt

Az Otthon Start Program dinamikusan növekszik, és mára meghaladta a 30 ezret a folyósított hitelszerződések száma - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője szombaton Gödöllőn.

2026. Március 22. 15:00, vasárnap | Külföld

Óriási tüntetést tartottak Prágában a Babis-kormány ellen

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.