Városlista
2025. szeptember 9, kedd - Ádám

Hírek

2013. Március 05. 11:48, kedd | Bulvár
Forrás: MTI

Botrány Justin Bieber londoni koncertjén

Botrány Justin Bieber londoni koncertjén

Botrány kísérte Justin Bieber hétfő esti londoni koncertjét, miután a kanadai popsztár csaknem kétórás késéssel kezdte az előadást.

Biebert 15 ezer rajongója várta a hatalmas kelet-londoni O2 Arenában. A műsor este fél 9-kor kezdődött volna. Az első füttyszavak és szidalmak a BBC keddi beszámolója szerint fél 10-kor harsantak fel, de a fiatal szupersztárnak még ekkor sem volt nyoma. Popkoncert helyett így füttykoncert helyszínévé vált a csarnok, amelynek közönsége még további egy órát volt kénytelen várni Bieberre.
Majdnem fél 11 volt már, mire az énekes végre megjelent - mindössze 25 perccel a koncert végének meghirdetett időpontja előtt.
Ekkor azonban már az O2-n kívül is botrányossá kezdett válni a helyzet. A közönség zöme ugyanis tizenévesekből állt, akik közül több ezren vidékről utaztak Londonba, és sokat közülük a szülők vittek volna haza a rendezvény helyszínéről a koncert után. A gyerekek szülei meg is érkeztek az arénához, ahol a rendezők közölték velük, hogy az előadásnak nemhogy nincs vége, de még el sem kezdődött.
Sok száz szülő azonban kénytelen volt kihívni gyermekét a rendezvénycsarnokból, mivel lekésték volna a Londonból induló utolsó éjszakai vonatot.
Az O2 Arena vezetősége kedden twitterüzenetben kért elnézést a közönségtől, és közölte: mindent megtesz, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő még egyszer.
Bieber és stábja keddig semmilyen magyarázattal nem szolgált. A BBC rádió leghallgatottabb, Today (Ma) című reggeli hírmagazinjának műsorvezetője kedden egyenes adásban szólította fel az énekest, hogy ha hallgatja a műsort, telefonáljon be, és mondja el, mi történt - a hívásra azonban a hallgatók a műsor végéig hiába vártak.

Címkék: Kultúra-zene

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Bulvár

Enyedi Ildikó örül annak, hogy a velencei közönség ráérzett filmje humorára

Lírai alkotásról van szó, de a velencei bemutatókon a közönség értékelte a film humorát, ami azt jelenti, hogy megértette a legmélyét

2025. Szeptember 07. 08:44, vasárnap | Bulvár

A legígéretesebb fiatal színésznek járó díjat nyerte el Velencében Enyedi Ildikó filmjének szereplője

A legígéretesebb fiatal, feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat nyerte el a 82. Velencei Filmfesztiválon Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjének szereplője, Luna Wedler svájci színésző.

2025. Szeptember 06. 09:10, szombat | Bulvár

Négy díjat nyert Velencében Enyedi Ildikó filmje, a Csendes barát

A világpremierje napján, pénteken egyből négy díjat Enyedi Ildikó filmje, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült Csendes barát a 82. Velencei Filmfesztiválon - közölte a filmintézet pénteken az MTI-vel.

2025. Szeptember 04. 07:49, csütörtök | Bulvár

A HUNOR Magyar Űrhajós Program tiszteletére bocsátott ki bélyeget a Magyar Posta

A HUNOR Magyar Űrhajós Program tiszteletére bocsátott ki bélyeget a Magyar Posta szerdán Budapesten.