Hírek
2018. Május 09. 16:37, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Birodalmi cirkáló az Alföldi Galériában

Zsila Sándor fotóművész tárlata május 10-én, csütörtökön este hat órakor nyílik meg a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.
A művész a még rendezés alatt álló kiállítását egyéni tárlatvezetés keretében mutatta be a sajtó munkatársainak. A tárlat fontos darabja a Birodalmi cirkáló című fénykép, amely egy hattyú repülését örökíti meg nem mindennapi perspektívából.
A most hatvanéves, fővárosi alkotó tavaly kezdte el összeállítani pályájára visszatekintő anyagát, amelyet most Hódmezővásárhelyen is megismerhet a közönség. A képeket az Alföldi Galéria négy teremében láthatják az érdeklődők. Az elsőben a hazai sík vidék, a Hortobágy és a pásztorélet jelenik meg, míg második helyiségben növényekről és madarakról készült természetfotók kaptak helyet, közöttük aBirodalmi cirkálócímű kép is, amely egy hattyú repülését mutatja be nem mindennapi perspektívából. A harmadik teremben a digitális fényképezés adta lehetőségekkel kísérletező művész útkeresésének állomásait rögzítik a képek, míg a negyedik egység a kiállító korai időszakából való, fekete-fehér fotói mellett a színek világát újszerűen megragadó felvételeit mutatja be.
Zsila Sándor kiállításának csütörtök esti megnyitójára érkezőket Molnár Gyula biológus, természetfotós köszönti, megnyitóbeszédet Haris László Balogh Rudolf-díjas fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagja mond. A vernisszázson Zoltán Péter Bessenyei-díjas klarinétművész működik közre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Október 23. 08:47, csütörtök | Sport
Európa-liga - Sokat érhet egy salzburgi pontszerzés a Ferencvárosnak
2025. Október 23. 08:46, csütörtök | Életmód
Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben
Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.