Hírek
2018. Április 02. 16:12, hétfő |
Helyi
Forrás: Csongrád MRFK Kommunikáció
Beszólt egy lánynak a diszkó után, a barátja ezért fejbe rúgta
Úgy megverte a barátnőjét inzultáló férfit egy helybeli fiatal Szegeden, hogy az súlyosan megsérült. Ellene életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárás.
A gyanú szerint a sértett 2017. február 26-án éjszaka egy szegedi diszkóban szeretett volna megismerkedni egy lánnyal, aki a párjával szórakozott. A vonzalom nem volt kölcsönös, a fiatalt elutasította a kiszemeltje. A férfi nem tudta elfogadni ezt a kudarcot, és az éjszaka folyamán tovább próbálkozott, sikertelenül. Miután a lány és párja hazaindultak, követte őket, és obszcén kifejezéssel illette a nőt.
A 20 éves M. Alexandra erre válaszul a hajánál fogva megrángatta a férfit és kísérletet tett arra is, hogy megrugdossa. Ezt követően párja, a 24 éves O. Dániel először egy közelben parkoló autónak lökte, majd ököllel több alkalommal meg is ütötte az inzultáló személyt. A férfi az ütlegelés hatására magatehetetlenül, összegörnyedve az úttestre borult, ahol a gyanúsított nekifutásból kétszer még fejbe rúgta.
A sértett a bántalmazást követően súlyosan megsérült. A párt, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatók a rendőrök előállították és kihallgatták, melynek során beismerő vallomást tettek.
A férfival szemben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetése, a nővel szemben garázdaság miatt indult eljárás. A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az ügyészségnek továbbították.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 05. 14:00, csütörtök | Külföld
Donald Trump: rendkívül jó a személyes viszonyom a kínai elnökkel
Donald Trump amerikai elnök kijelentette szerdán, hogy \"rendkívül jó személyes kapcsolat\" fűzi Hszi Csin-ping kínai elnökhöz, és mindketten tudatában vannak annak, hogy mennyire fontos, hogy ez így is maradjon.
