Hírek
2016. Október 20. 12:03, csütörtök |
Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
Béres: nem szabad félvállról venni a békésieket

Újabb rangadót játszik szombaton este 18 órától a Vásárhelyi Kosársuli a Hódtói Sportcsarnokban.
A listavezető kék-sárgáknak a békésiekkel kell szembenézniük ötödik győzelmük megszerzéséért. A találkozó előtt Béres Nándort, a vásárhelyiek éppen Békésről igazolt fiatal kosarasával beszélgettünk.
- Még új vagy a csapatban, számítottál rá, hogy ilyen jól indul majd a szezon?
- Nehéz volt elsőre megítélni, hogy ki, hogy fog szerepelni a 2016/2017-es szezonban. Nagyon sok változás történt a csapatokon belül, eléggé kiegyensúlyozott lett a keleti csoport. Az edzőmeccseket látván, körvonalazódott az a csapatszellem, együttműködés, ami a csapatunk egyik legnagyobb erőssége, és ezt mutatja az első négy forduló utáni teljesítményének eredménye is.
- Mennyire sikerült beilleszkedned? Azért nem volt túl hosszú időd rá…
- Az elvárthoz képest elég jól és hamar sikerült a beilleszkednem. Megkönnyítette a dolgom, hogy nem csak én vagyok az egyedüli újonc ebben a csapatban, de kétség kívül, mindenki nagyon rendes és segítőkész. Így egész könnyen sikerült megtalálni az összhangot az edzőkkel és a csapat többi tagjával.
- Mivel lennél elégedett az év végén csapat szinten, és milyen elvárásaid vannak magaddal szemben?
- Mindenféleképpen első négyben szeretnék lenni a csapattal – mind a keleti konferenciában, mind a rájátszásban - az év végén. Egyéni teljesítményemen sok javítanivaló van. Én amondó vagyok, hogy sosem elég jó az ember. Tudom, hogy min kell javítanom az elkövetkezendő szezonban, ahhoz, hogy ténylegesen a csapat hasznára tudjak válni. Szerencsére a lehetőség és a bizalom 100 százalékig megvan, ezzel szeretnék élni.
- Volt Békés játékosként talán te ismered legjobban a szombati ellenfelet. Mire számítsunk tőlük, és mi kell, hogy győzzünk?
- Igen, az elmúlt két szezonomat Békésen töltöttem, akiknek nagyon hálás vagyok, hisz miattuk tartok ott most, ahol. Nagyon jó csapat, egyáltalán nem lehet félvállról venni őket még akkor sem, ha az eddigi meccseken nem úgy jött ki nekik a lépés, ahogy tervezték. A csapat magja nagyrészben egyben maradt, így bármikor kijöhet nekik jól a lépés. Jó csapatmunkával, és az edzéseken megbeszélteket alkalmazva jó eséllyel vághatunk neki a találkozónak, és ha a közönség is segít bennünket, akkor nem lehet akadály a győzelem!
A Vásárhelyi Kosársuli – Calle Pubfood Békés NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés október 22-én 18 órakor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban.
A meccsre az MMBF Földgáztároló Zrt-nek köszönhetően a belépés ezúttal is ingyenes.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.