Városlista
2025. július 12, szombat - Izabella

Hírek

2013. Július 02. 17:48, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Beperli a Fidesz szóvivőjét Bajnai Gordon

Beperli a Fidesz szóvivőjét Bajnai Gordon

Bajnai Gordon személyiségi jogi pert indít Hoppál Péter Fidesz-szóvivő ellen keddi kijelentése miatt - közölte az Együtt-PM szövetség kedden az MTI-vel.

A Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta, mivel több székházfoglalót láttak Bajnai Gordon közvetlen környezetében vagy munkatársai között, bebizonyosodott, hogy a volt miniszterelnök állt a Fidesz-székház elleni márciusi törvénytelen akció mögött. Hoppál Péter úgy fogalmazott: "Bajnai Gordon erőszakos cselekményekre buzdította, bátorította azokat a fiatalokat, akik törtek-zúztak a Fidesz-székházban márciusban".
Az Együtt-PM szövetség közleményében ezt politikai hátsó szándékból elkövetett aljas rágalmazásnak minősítette, és tudatta: Bajnai Gordon beperli Hoppál Pétert. Jelezték egyúttal: Hoppál Fidesz-szóvivő társával, Zsigó Róberttel együtt járhat majd a bíróságra, miután utóbbi ellen a Hajdú-Bét-ügyben tett nyilatkozatai ellen már személyiségi jogi pert indított a volt miniszterelnök.
"A Fidesz székházának elfoglalásával kapcsolatban már a tavasszal is leszögeztük: a tiltakozó polgárok dühét megértjük, céljaikkal egyetértünk, de nem mi állunk mögöttük. (...) Bajnai Gordon nem szervezte és nem bátorította az eseményt" - közölte az Együtt-PM, hozzátéve: békés és demokratikus úton fogják megbuktatni az "Orbán-rezsimet".

Címkék: Pártok-Együtt-PM

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 12. 08:43, szombat | Belföld

Vihar - Helyreállította az áramszolgáltatást az E.ON

2025. Július 11. 09:12, péntek | Belföld

A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron

A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári gyárának területén: a 2,3 millió dolláros beruházásból a cégcsoport legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkja jött létre.