Hírek
2016. Február 19. 20:29, péntek |
Helyi
Forrás: Benkő Lászlóné
Átadta Balog Zoltán és Lázár János a megújult hódmezővásárhelyi kórházat

Hódmezővásárhely legifjabb kórházi épületét átadta Dr. Kallai Árpád a hódmezővásárhelyi és a makói kórház főigazgatója, Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A felavatott új épületben járóbeteg szakrendelő, fizioterápiás egység, a bejáratnál a betegeket kiszolgáló gyógyszertár kezdi meg hamarosan a működését. Az alagsorban helyet kapott a mai kor elvárásainak mindenben megfelelő patológia és a szomszédos épület is komoly felújításon esett át. A látogatók a nyílt nap alkalmával megtekinthették a megújult radiológiát, intenzív osztályt, szülőszobát és a központi műtő helyiségeit.
Makói tagintézményben is szintén hasonló, nagyívű fejlesztések történtek. Új eszközökkel szerelték és újították fel a radiológia épületét, valamint modern környezetbe öltöztették az intenzív osztályt, a tüdőszűrő állomást, a véradót, továbbá megújult a járóbeteg szakrendelő jelentős része, javítottak a pszichiátrián fekvő betegek ellátási környezetén is. A most befejeződött projekt több mint 3,2 milliárd Ft-os összköltségvetéssel valósult meg a Magyar Kormány és az Európai Unió támogatásával. A végső cél egy olyan egészségügyi intézmény létrehozása, amelyben a lehető legmagasabb szintű ellátás biztosítható a betegek számára azzal hogy mindehhez olyan intézményi struktúrát teremtenek meg, amelyben a fenntarthatóság és az esélyegyenlőség alapelemei együtt érvényesülnek. Mind Makó és Hódmezővásárhely vonatkozásában tetemes változás történt intézményekben, aminek eredményeit napokon belül birtokba vehetik a betegek és az egészségügyi személyzet.
Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere beszédében elmondta, hogy az országban működő kórházakra 322 milliárd Ft-ot fordított a kormány. Az ország kórházainak 70%-ában végeztek valamilyen jelentős -teljes vagy részleges- felújítást az épületeken kívül, belül és így modern, XXI. századi, a gyógyítás legelső vonalába tartozó osztályok jöttek létre. Az egészségügyi beruházások eredményeként nagy értékű gépekre és műszerekre 4,6 milliárd Ft-ot költöttek az elmúlt években. Kórházunk is nagy lépést tett előre, hogy az országban az élvonalra törjön az egészségügyi ellátás, valamint alkalmassá vált arra, hogy egyetemi gyakorlóhelyként szolgáljon a Szegedi Tudomány Egyetemnek. A kormány célja, hogy egyre többen jussanak megfelelő orvosi ellátáshoz, javuljon az ellátás színvonala, a munkahelyi körülmények és így az egészségügy meg tudja tartani dolgozóit, orvosait, nővéreit.
Lázár János beszédében megemlítette, hogy 9 évvel ezelőtt tüntetés volt Hódmezővásárhelyen a Szent István téren az akkori egészségügyi kormányzat ellen, mert be akarták zárni a hódmezővásárhelyi kórházat. 9 év kemény munkájának eredményeként ünnepelhetjük ma a Hódmezővásárhelyi Kórház újjászületését. 2012-ben az országgyűlés döntése alapján az összes kórház állami kézbe került, majd 2013-ban az akkori döntéshozó egy törvénymódosítással a makói és hódmezővásárhelyi kórházat egy fenntartásba juttatta. Ezzel a döntéssel egy példa nélküli sikeres együttműködés jött létre, aminek kevés követője van az országban. A kormány szándéka a fejlesztés, az újjáépítés és a közegészségügyben dolgozók bérének mihamarabbi rendezése. Országunk számára különös jelentőséggel bír az orvosképzés, mivel a magyar orvosok szakmai tudása világszerte elismert. Éppen ezért fontos lenne, hogy kihasználjuk a közeli egyetem adta lehetőségeket, Európa orvosképző centrumává válhatna Magyarország olyan oktató kórházakkal, mint Hódmezővásárhely és Makó.
(További fotók a gélériában megtekinthetők)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.
2025. Július 30. 10:05, szerda | PR
Beleznay Endre beveszi a Szigetvári Várat
sisakban, történelemmel ès humorral
2025. Július 30. 09:20, szerda | PR
„Gyógyvíz, palacsinta és humorfürdő”
Beleznay Endre csobbanása a Szigetvári Gyógyfürdőben