Hírek
2018. Június 10. 18:29, vasárnap |
Helyi
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
Baleset szemtanúit keresi a rendőrség
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy autóvezető azonosításában, aki Szeged belterületén egy kerékpárossal ütközött, majd a helyszínről elhajtott.
A Szegedi Rendőrkapitányság 06010/1632/2018. bűnügyi számon, segítségnyújtás elmulasztása vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Az ismeretlen forgalmi rendszámú Suzuki Swift személyautó vezetője 2018. április 19-én 15 óra 30 perckor Tápé felől közlekedett a Felső Tisza-parton, ahol az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére elé kanyarodó kerékpárossal ütközött. A balesetben a biciklis elesett és megsérült.
A Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya (6722 Szeged, Párizsi körút 16-22.) a baleset körülményeinek tisztázása érdekében kéri a gépkocsivezető, illetve a közlekedési baleset szemtanúinak jelentkezését személyesen, vagy telefonon a 06-62-562-400-as hívószámon, a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
