Hírek
2016. Szeptember 26. 10:29, hétfő |
Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
AZ UTOLSÓ PERCBEN FORDÍTOTT A VÁSÁRHELY
Jól indult, majd mégsem alakult túl rózsásan a Vásárhelyi Kosársuli Eger elleni, idegenbeli mérkőzésének nagy része.
Ahogy a mesékben szokták mondani, minden jó, ha a vége jó: a nyagyot küzdő kék-sárgák az utolsó percben fordítva két ponttal diadalmaskodtak, és szerezték meg második győzelmüket a 2016-17-es szezonban.
Nem indult jó előjelekkel a derbi, mivel Utasi Gábor nem számíthatott a Tiszaújváros elleni ütközet egyik kulcsemberére Varga Zalánra, aki hátfájdalmai miatt nem volt játékra alkalmas állapotban. A hosszú utazás ellenére sem kezdtek rosszul a vendégek, de 2-6 után elfogyott a lendület, és az egriek fokozatosan átvették a vezetést, sőt eredményes távoli dobásaikkal, Tóth vezérletével átvették az irányítást. A kisszünetre így 8 pontos előnyre tettek szert a messzebbről igencsak pontatlanul célzó vásárhelyiekkel szemben. (21-13)
A folytatásban összekapták magukat Vasék, és egyre közelebb lopóztak a Heves megyeiekhez. Rostás Imre , Béres és a pár éve még Egerben pattogtató Szabó vitte a prímet. A másik oldalon Varga és Tóth tartotta a lelket társaiba, ami azt eredményezte, hogy a félidőben 32-30-ra vezettek.
A harmadik periódusban fej-fej mellett haladtak a gárdák, nem nagyon bírtak egymással a csapatok. Az Egernek jött ki jobban a lépés ebben az időszakban, volt, hogy nyolc egységgel is elmentek. (45-37) Ez főleg az egész találkozón ponterős játékot mutató Illésnek volt köszönhető. A játékrész végére valamelyest magukra találtak Genalék, akik 47-43-ra zárkóztak föl.
Az utolsó 10 perc borzalmasan indult a Vásárhely szempontjából, a harmadik percben Tóth büntetőjével 10 pontra növelte a különbséget az EKE Eger. A Hódmezővásárhely viszont nem adta fel a küzdelmet: a negyed felénél, 61-52-nél lehetett először azt érezni, hogy meg tudják fordítani az állást. A játékmester Szabó labdaszerzései után egy triplát süllyesztette el a hazaiak gyűrűjében, ezzel már egy ponttal több állt a vásárhelyiek oldalán az eredményjelzőn, de nem volt még vége az izgalmaknak újabb Szabó-show kellett az egyenlítéshez: előbb Béres és Pavlovic egy-egy pontosan végrehajtott büntetőjét követően ellopott egy labdát, betalált közelről, majd az ekkor kiharcolt faultból jól célzott a büntetővonalról. A 66-68-as végeredményt pedig Vas Péter állította be.
A Vásárhelyi Kosársuli tehát ha nehezen is, de megőrizte veretlenségét, és két győzelemmel várja a jövő pénteki, MAFC elleni hazai összecsapást.
EKE Eger KOK - Vásárhelyi Kosársuli SE 66-68 (21-13, 11-17, 15-13, 19-25)
NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés. Vezette: Válé F., Záray K. és Nagy V.
Eger, Eszterházy Csarnok 50 néző.
Kosársuli: SZABÓ 22/6, BÉRES 15, Pavlovic 3, Vas 9, Genal 8.Csere: Rostás I. 11., Domján -, Tóth-Baranyi -, Nemes -.
Edző: Utasi Gábor és Czuprák László
Utasi Gábor: “Nagyon álmosan kezdtünk, de fokozatosan feljavult a védekezésünk. Sajnos nem igazán ültek a dobásaink, de nem adtuk fel, és a csodálatos utolsó percnek köszönhetően győzni tudtunk. Örülök, hogy a csapatom rosszjátéka ellenére is képes volt nyerni.“
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
