Hírek
2018. Január 22. 11:20, hétfő |
Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
AZ UTOLSÓ NEGYEDBEN DŐLT EL
Három negyeden keresztül partiban volt a Nagykőrös otthonában a Vásárhelyi Kosársuli.
Vas Péterék ugyan többször hátrányból jöttek vissza, a parádés utolsó periódusban mégis a hazaiak felé billent a mérleg nyelve. A kék-sárgák jövő pénteken a Miskolc otthonában szerepelnek majd.
A Pest megyeieknek indult jobban a találkozó, de a zsinórban 10 pontot hintő Molnár Bencének köszönhetően tartotta magát a vendégcsapat. A kék-sárgáknál az okozhatta a legnagyobb fejtörést, hogy Molnáron kívül ki fog még betalálni, 19-13-ig csak ő tudott betalálni. Végül Szabó, Vas és Varga eszmélt a legkorábban, társuk mögé állva 4 pontos előnnyel hozták le az első negyedet.

A fordítás nem szegte a Sólymok szárnyát, 4 perccel később ugyanis már egyenlő volt az állás. (30-30) A hazaiaknál Lakosa, és Molnár Bence Vásárhelyen is megforduló testvére, Miklós vitte a prímet. Lassacskán ismét a hazai oldalra került az előny, ami nem volt nagy csoda tekintve, hogy a játékrész első 8 minutumában 18-8-as rohanást produkáltak. Végül a fiatal Horváth, Molnár és Szabó trojkája hozta vissza a meccsbe a félidőre a Kosársulit.
43-42-nál fordultak a gárdák. A kék-sárgák kezdték jobban a második félidőt, a 7. percig vezettek, de a Nagykőrös újabb ébredése meghozta az eredményét, és megint fordult a kocka. (64-59) Az erőre kapó Gajic és Varga kosarai után 1 pontra mentette a harmadik periódust Utasi Gábor legénysége, még volt tehát miért izgulni a zárófelvonásban.
Nagy tűzijátékot rendeztek a nagykőrösiek az utolsó 10 perc elején: gyorsan frissen 7 egységet termeltek, elsősorban a szezonban új erőre kapó Molnár Miklóssal nem tudott mit kezdeni a Hódmezővásárhely. (78-67) Ezután a Nagykőrösnek gyorsan sikerült bevinnie a kegyelemdöfést, és eldöntenie a találkozó sorsát. 37 pontot kapott ebben az időszakban a Kosársuli, amiből egyenesen következik, hogy ezúttal sem jött össze az első idegenbeli győzelem.
Nagykőrösi Sólymok KE - Vásárhelyi Kosársuli 105-89 (21-25, 22-17, 25-25, 37-22)
NBI B csoport, alapszakasz, vezette: Menyhárt, Földi és Horváth.
Nagykőrös, Kossuth L. Ált. Isk. Tornaterme, 150 néző.
Nagykőrös: LAKOSA 23/6, Tóth 11/9, MOLNÁR M. 29/15, DOBOS 20, FEHÉR 14/3.
Csere: Mácsai 4, Kónya 2, Kocsis -, Szablics 2.
Edző: Lakosa Zsolt
Kosársuli: Szabó 12/3, Bálint 7/3, MOLNÁR B. 22/9, Vas 8/3, Gajic 10.
Csere: Kun -, VARGA 17/9, Pavlovic 4, Horváth 3/3, Béres 6.
Edző: Utasi Gábor
Utasi Gábor: “A negyedik negyed védekezése katasztrofális volt. Ott 5 perc alatt vesztettük el a meccset. Sokat kell javulnunk, ha meccseket akarunk nyerni.”
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Október 25. 08:48, szombat | Külföld
Kína szélesebb körű gazdasági nyitást ígér a következő ötéves terv időszakában
Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.
2025. Október 25. 08:48, szombat | Belföld
Az erős szél miatt országosan háromszáz káresethez riasztották a tűzoltókat
A Benjamin elnevezésű ciklon viharos széllel vonul át az országon, kora délutánig országosan háromszáz káresetet számoltak fel a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.
