Hírek
2015. Június 04. 16:32, csütörtök |
Helyi
Forrás: Elek András-sajtóreferens
Az idő egésze
Kiállítás nyílik Kósa Ferenc képeiből Hódmezővásárhelyen.
Kósa Ferenc Kossuth-, Balázs Béla-, Prima Primissima és Magyar Örökség-díjas filmrendező, fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja fotográfiáiból nyílik kiállítás a hódmezővásárhelyi Alföldi Galéria földszintjén június 6-án, szombaton 12.30-kor. Az eseményen felszólal Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere és Koszuge Dzsunicsi, Japán magyarországi nagykövete. A tárlatot Jókai Anna Kossuth-nagydíjas író, költő nyitja meg.

Kósa Ferenc filmrendező ‑ Tízezer nap című diplomafilmjét az 1967-es Cannesi-fesztivál legjobb rendezésével díjazták ‑ több mint fél évszázada álló képekben is rögzíti mindazt, amit jártában-keltében lát, érez és gondol. (A hazai és nemzetközi filmvilágban is elismert rendező, forgatókönyvíró jegyzi többek között az Ítéletet ‑ Bessenyei Ferenc főszereplésével ‑, az ötvenes évek gyilkos légkörét feldolgozó Mérkőzést vagy a Szalay Ferenc festőművész malmánál forgatott A másik embert.) A művész Az idő egésze című fotókiállításának bevezetőjében úgy fogalmaz, hogy a fényképeket mindig a múló pillanat és az időtlen idők találkozási pontjának tekintette. "Kizárólag arra törekedtem, hogy a képeim [...] a körülöttem lévő világot éppúgy láthatóvá tegyék, mint a bennem lévő világot." - vallja Kósa Ferenc.

Kósa egyedi módon, a bartóki pentatónia jegyében megkomponált fotográfiái a világ öt földrészére vezetik az Alföldi Galériában szombaton nyíló, több mint háromszáz alkotásából álló tárlat nézőit. A látogatók Magyarországtól, Erdélytől elindulva bejárhatják az egész földkerekséget: Európát, Japánt, Ázsiát, Afrikát, Dél-Amerikát Észak-Amerikát és a Biblia tájait. A kiállítás külön(leges) fejezete A vihar szeme címet viseli.

A szombaton fél egykor kezdődő vernisszázson köszöntőt mond Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere, a Japán Napok alkalmából beszédet mond Koszuge Dzsunicsi, Japán magyarországi nagykövete. Kósa Ferenc Az idő egésze című kiállítását Jókai Anna Kossuth-nagydíjas író, költő, a Nemzet Művésze nyitja meg. Az eseményen közreműködik a Fandante Kamarakórus Melegh Tamás karnagy vezényletével.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 18. 08:14, vasárnap | Sport
Szoboszlai büntetőt hibázott, a Liverpool nem tudott győzni
Szoboszlai Dominik az első félidőben büntetőt hibázott, csapata, a címvédő Liverpool pedig csak 1-1-es döntetlent ért el a vendég Burnley ellen az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.
