Hírek
2020. Augusztus 31. 09:49, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs
Az Emlékpontban forgatott filmmel VERSenyeznek a szentesi diákok
A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete idén is meghirdette határokon átívelő versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt.
A megmérettetésre a szentesi középiskolás, Kunszabó Viktória is benevezett, s versenyfilmjének forgatásához a helyszínt a hódmezővásárhelyi Emlékpont biztosította.


A verseny második fordulójában Kunszabó Viktória, a szentesi Zsoldos Ferenc Technikum idén tizenkettedikes, rendész szakos diákjának feladata egy, a rendszerváltozás témájához kapcsolódó versklip forgatása volt. Mint felkészítő tanára, Mácsai Anita elmondta: választásuk Kányádi Sándor Kuplé a vörös villamosról című versére esett, amelynek drámai hangvételű földolgozását készítették el.

–Fontosnak tartottam, hogy a szocializmus időszakáról hiteles helyen szerezzenek információkat a diákjaink – mondta el a tanárnő, aki arról is szólt, hogy az Emlékpont történésze, Nagy Gyöngyi szakmailag kifogástalan tárlatvezetésen mutatta be a korszakot a diákoknak, s a közgyűjtemény a helyszínt is biztosította a kisfilm forgatásához.

A Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila vezette zsűri döntése szeptember első napjaiban derül ki, azonban a következő fordulóba a közönség szavazataival is bejuthatnak versenyzők.


Az Emlékpontban forgatott versklipet – amelynek szerkesztő-operatőre a szintén szentesi középiskolás, Chomiak Dávid volt – az alábbi linken tekinthetik meg:
https://www.youtube.com/watch?v=6FIpaZ9HL3k
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
