Hírek
2018. Január 29. 15:18, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Az eltakart Dávid-csillag
Az Egyesület Nemzetek Szervezete közgyűlése 2005-ben nyilvánította január 27-ét, a legnagyobb náci haláltábor, Auschwitz-Birkenau felszabadulásának napját a holokauszt nemzetközi emléknapjává.
Ez alkalomból a hódmezővásárhelyi Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen rendhagyó történelemórákon emlékeztek pénteken a város iskolásai a Soá tragédiájára.


A Liszt Ferenc és a Szent István Általános Iskola, valamint a Németh László Gimnázium és Általános Iskola diákjainak tartott órákon Medvegy János, a hódtói gimnázium történelemtanára túlélőkkel készített interjúkat vetített, s a diákok a megkapott feladatlap szempontjai szerint csoportosították az elhangzott információkat. A megoldás során a tanulók rögzítették, hogyan befolyásolták a zsidótörvények a zsidók és nem zsidók közötti érintkezést, a zsidók munka- és lakhatási körülményeit, s hogy a legtöbben miért nem gondoltak arra, hogy az intézkedések ilyen tragédiába torkollhatnak, de választ várt a feladatlap arra is, hogy kik voltak, akik igyekeztek gátat vetni a holokauszt folyamatának.



Medvegy János kijelentette: a kiállítóhely kiváló helyszín a téma feldolgozásához, s a diákok a megszokott oktatási helyszíntől eltávolodva, a kevéssé megszokott módszert, a videó-elemzést gyakorolva mélyebben rögzülő ismereteket szerezhetnek.



A pedagógus a diákok elé került történetek közül Kun Ágnes történetét emelte ki, aki fiatal édesanyaként élte meg a vészkorszakot. A „csillagos házból” a transzport tagjaként indult deportálásra az ott lévő zsidókkal, ám a kislányát elrejtették a szomszédok. Az anya megtette azt, amit a legtöbben nem mertek: kezével eltakarta ruháján a sárga Dávid-csillagot és a tömeggel szemben haladva kiszaladt a sorból, visszafutott a házba, ahol gyermekét elrejtették és együtt ott maradtak. Az elindult csoportot Auschwitzba szállították, ahol mindannyian életüket vesztették, azonban az édesanya és kislánya túlélte a holokausztot. Medvegy János elmondta: ezzel az interjúval zárta a tanórákat, példát adva a diákoknak, hogy álljanak ki magukért és álljanak ellen a fenyegetéseknek.


A rendhagyó órákat követően a tanulók elhelyezték az emlékezés köveit a kiállítóhely gyermekáldozatoknak emléket állító portáljánál.


Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 17. 08:22, szombat | Belföld
Magyar Közút: közel 670 ezer éves e-matricát vásároltak az autósok január 15-ig
2026. Január 17. 08:20, szombat | Sport
Tóth Alex a Bournemouth-hoz szerződik
Tóth Alex elhagyja a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapatát és az angol Premier League-ben érdekelt Bournemouth játékosa lesz - a Sky Sports péntek esti híre szerint.
