Hírek
2015. Május 27. 11:36, szerda |
Helyi
Forrás: Rimán Dóra
Az első félév legdrogmentesebb napjává vált a Drogmentes Maraton befutója

Vasárnap ért vissza Budapestre 2100 kilométeres útjáról a Drogmentes Maraton.
Immár 14. alkalommal futották körbe az országot. A visszaérkezés Budapestre nem épp a megszokott módon zajlott. Ugyanis miközben a futócsapat haladt Budapest felé, szerte a fővárosban drogfelvilágosító füzetet osztott az alapítvány félszáz önkéntese. Ezzel hívva fel a főváros lakóinak figyelmét a drogok veszélyeire.
A drogfelvilágosító füzeteket előszeretettel használják iskolák, rendőrök, polgárőrök, védőnők, és számtalan prevenciós program. Az Igazság a drogokról füzeteket Budapesten többek között a Batthyányi téren, a Blaha Lujza téren, az Oktogonnál, és a Hősök terén is osztották az önkéntesek. Így 2015 első félévében ez volt az a nap, amikor a legtöbb emberhez jutott el az igazság a drogokról. Gyakori, hogy a füzeteket elolvasás után az emberek még tovább adják ismerőseiknek, családtagjaiknak is, hogy azok is tájékozódhassanak a drogok káros hatásairól.
Az idei 14. Drogmentes Magyarországért Maraton a maga 42 napjával a valaha volt legtöbb eredményt hozta. Ez gyakorlatban nem kevesebbet jelent, minthogy a valaha volt legtöbb fiatalhoz sikerült eljuttatniuk az igazságot a drogokról. Több, mint 140.000 ember ismerte meg a drogok káros hatásait. Ennek segítségével a fiatalok ténylegesen „nem”-et tudnak mondani a drogokra.
A Maraton során 42 nap alatt több mint 300 településen futottak keresztül, és több száz iskolának segítettek.
A Mozgalomhoz olyan hírességek adják a nevüket, mint Takáts Tamás előadóművész, Erdei Zsolt világbajnok bokszolónk, Danny Blue mentalista vagy Martinek János olimpiai bajnok öttusázó.
„A drogok megfosztanak azoktól az érzésektől és örömöktől, amelyek az élet egyetlen értelmét adják!” (L. Ron Hubbard)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2025. Március 15. 08:53, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Tóth Barna mesternégyest ért el, fölényesen nyert a Paks
2025. Március 15. 08:52, szombat | Belföld
Menczer Tamás: április közepétől postázzuk a szavazólapokat Ukrajna EU-tagságáról
Április közepétől postázzák az Ukrajna európai uniós tagságáról szóló véleménynyilvánító szavazás szavazólapjait - közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója pénteken a Facebook-oldalán.