Hírek
2015. Március 31. 16:02, kedd |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök
AZ ALAPSZAKASZ GYŐZELEM A TÉT
Az alapszakasz győzelemért száll harcba vasárnap a Vásárhelyi Kosársuli a Debrecen ellen a Hódtói Sportcsarnokban.
A kék-sárgáknak nem lesz könnyű dolga, mivel a DEAC vasárnap megverte a Vejinovicsékat majdnem 30 ponttal legyőző Salgótarjánt. Dr. Elek András tanítványainak van miért visszavágniuk, mivel a Hepp-kupa döntő után januárban bajnokin sem bírtak a cívisvárosiakkal. A hazaiak szeretnék ha sárgába borulna a lelátó a rangadón…
A két csapat mutatói hajszálra megegyeznek a 17-4-es győzelem vereség mutató mellett szinte azonos számú pontot dobtak és kaptak. A debreceniek eddig csak a TF-től, az Egertől, a Salgótarjántól és a Tiszaújvárostól szenvedtek vereséget. Ők egyébként már a vásárhelyi szurkolóknak sem ismeretlenek a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa fináléja óta. Akkor a Nagy-testvérek és a center Takács vezérletével elvitték az aranyat a Hódtóiból, de bombaformájukat mutatja múlt heti Salgótarján ellen behúzott sikerük is.
A Kosársulit viszont nem kell félteni. A Békés ellen úgy játszott az együttes, mint már hónapok óta nem. Nyilasék felszabadultan, ötletesen, ragyogó védekezéssel és nagy akarattal szerezték meg 17. bajnoki sikerüket. A gárda szereplését figyelemmel követő szurkolóknak még ennél is többet mondhatott a legutóbbi meccs. A Vásárhely ismét magára talált: Varga, Vejinovics, Nyilas, Kelemen és Genal sem állt meg 20-as +- érték alatt, mindehhez gördülékeny és látványos összjáték párosult.
A vasárnap este 18 órakor kezdődő bajnokit a szurkolók ingyenesen láthatják.
A Kosársuli a mérkőzés fontosságára tekintettel kéri a drukkereket, hogy az egyesület színeiben jöjjenek a mérkőzésre, ezzel is támogatva a játékosokat a szezon legfontosabb rangadóján!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Kedden elfogadhatja a parlament a Független Közmédia Testület alapító okiratát
Kedden már el is fogadhatja az Országgyűlés a Független Közmédia Testület alapító okiratát.
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 13:00, kedd | Külföld
Az OTP bankot vesz a Baltikumban
Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal
2026. Július 21. 11:00, kedd | Életmód
Agrárkamara: a jégkármérséklő rendszer már narancssárga riasztás esetén is működésbe lép
Az Országos Jégkármérséklő Rendszert már a narancssárga riasztás esetén is bekapcsolják, hogy mérsékeljék a jégesők által okozott károkat a minisztérium kérésének megfelelően
