Városlista
2025. augusztus 20, szerda - István

Hírek

2023. Május 24. 11:40, szerda | Helyi
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli

Az 5. hellyel búcsúzna a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli

Az 5. hellyel búcsúzna a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli

Rendhagyó módon május 25-én, csütörtökön játssza a 2022-23-as szezon utolsó mérkőzését a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli.

Egyben ezen a mérkőzésen, a DMTK ellen dől el az is, hogy az 5. helyen zárja-e a bajnokságot Vuk Pavlovics legénysége az NB/I B Zöld csoportjában. A kék-sárgák a múlt pénteki idegenbeli győzelmet követően 6 pontos előnnyel várják a kuparendszerben zajló párharc visszavágóját a Dunaharaszti ellen.

A párharc első összecsapásán nem mindennapi izgalmakat követően sikerült behúzni a győzelmet Kelemenéknek, akik az utolsó negyed előtt még hátrányban ülhettek a padon. Ezután azonban begyújtották a rakétákat és mindössze 12 pontot engedélyeztek ellenfeleiknek úgy, hogy ezalatt ők 24 egységet termeltek. A dunaharasztiaknál Boinitzer, Burai és Mészáros vitte a prímet, rájuk a szezonzárón is nagy figyelmet kell majd fordítani.

Balogh László, a Kosársulihoz tavaly nyáron a Honvédból visszatérő, azóta nagyon hasznosan beilleszkedő fiatal vásárhelyi kosaras elmondta, hogy mindenképpen győzelemmel és közönségszórakoztató játékkal akarják zárni az idényt. Szerinte, ha sikerül javítani az előző mérkőzésen elkövetett hibákon - így például az eladott labdákon -, akkor győztesen fogják elhagyni a parkettet. Ehhez azonban a közönség buzdítására is szükség lesz!

A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli Pénzügyőr SE elleni meccse május 25-én csütörtökön 18:30-kor kezdődik. A találkozóra a belépés ingyenes, de pénzadománnyal támogathatják a Kosársulit. A bevételt az egyesület csapatainak utaztatására fordítják.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.

2025. Augusztus 19. 07:51, kedd | Belföld

Kapu Tibor: 45 év után újra megmutattuk a tehetségünket a világnak

Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak