Városlista
2026. június 11, csütörtök - Barnabás

Hírek

2021. November 15. 14:19, hétfő | Helyi
Forrás: Elek András

Adventi orgonakoncertek az Ótemplomban

Adventi orgonakoncertek az Ótemplomban

A hangszerek királynőjének dallamaival indul a hódmezővásárhelyi Református Ótemplom adventi koncertsorozata 2021-ben.

November utolsó vasárnapján Kristófi László előadásában többek között Bach, Haydn és Liszt művek csendülnek fel, majd az első decemberi szombaton Rákász Gergely Beteljesült ünnep című koncertje varázsol karácsonyi hangulatot a főtéri templomba.

A Fisher Annie-ösztöndíjas Kristófi László ‑ az október elején rendezett Cseresnyés könyvbemutatón már adott ízelítőt orgonajátékából ‑ november 28-án, advent első vasárnapján 18 órakor kezdődő ingyenes, jótékonysági célú estjén egy bővebb válogatást mutat be repertoárjából a Református Ótemplomban, amelyen a hagyományos, döntően a barokk kor orgonára komponált darabjai kapnak helyet.

Rákász Gergely állandó, visszatérő és elmaradhatatlan vendége az adventi ótemplomi hangversenyeknek. December 4-én, szombaton szintén este hat órai kezdettel az ország ismert és kedvelt koncertorgonistája egy ünnepélyes, látványában és hangzásában is különleges hangversennyel ‑ történelmi kitekintéssel és szeretetteli gondolatokkal ‑ indítja útnak a vendégeket karácsony felé.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.