Hírek
2022. Március 02. 12:02, szerda | Belföld
Áder: a magyar emberek jól vizsgáznak nemzeti összefogásból

A magyar emberek segítőkészsége óriási, Magyarország most is jól vizsgázik nemzeti összefogásból
- mondta az államfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán az ukrajnai háború menekültjeinek nyújtott magyarországi segítséggel összefüggésben.
Áder János kiemelte: a magyar emberek az elmúlt évtizedekben többször tettek tanúbizonyságot óriási segítőkészségről, akár természeti katasztrófa, akár háborús konfliktus, akár járvány miatt bajba került embereknek kellett segíteni.
Úgy fogalmazott: a "nemzeti összefogásnak országon belül és határon túl is komoly hagyománya van Magyarországon", ebből a "magyar emberek kivétel nélkül mindig jól vizsgáztak". Hozzátette: "erre joggal büszkék lehetünk".
Az államfő és felesége magánvagyonából egymillió forintot ajánlott fel a menekültek megsegítésére.
A köztársasági elnök mindenkit arra kért, a "kipróbált", a segítségnyújtásban nagy tapasztalattal bíró segélyszervezeteken keresztül adakozzon, hogy a segítség biztosan célba érjen.
Áder János nyugalomra is intett, mert - mint mondta -, a háborús helyzetből ugyan logikusan következik a félelem, "nem érdemes egy bajból kettőt csinálni". Azt is kérte, hogy mindenki igyekezzen pontos információkat szerezni, és nem felülni az álhíreknek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld
Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron
Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.
2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld
Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak
A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget