Hírek
2015. Július 22. 13:43, szerda |
Helyi
Forrás: Elek András sajtóreferens
A román megszállás áldozataira emlékezik Hódmezővásárhely városa
Az 1919. évi román megszállás áldozataira emlékezik Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata július 24-én, 9 órakor a mártírok Kutasi úti emlékművénél.
96 évvel ezelőtt ötvenhat ártatlan, többségében helyi polgárt gyilkoltak le az alföldi város határában a megszálló román katonák. Az egykori Nagy Dezső féle tanya bejáratánál álló emlékhelynél dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője mond beszédet.
Hódmezővásárhely határában zajlott az 1919-es esztendő egyik legszörnyűbb tömeggyilkossága, amikor a román katonák 56 ártatlant végeztek ki minden ok nélkül. 1919. július 25-én a várost megszálló románok pribékje, a magát rendőrparancsnoknak kiadó Berényi László felhozatta a városháza börtönéből a korábban ártatlanul bebörtönzött helyi polgárokat, majd az egymáshoz kötözött emberek egy szakasznyi román katona kíséretében elindultak a város határába. A menetet rémülten figyelők közül Berényi többeket belöketett a halálmenetbe. A Hódmezővásárhelytől 6 kilométerre lévő Nagy Dezső-féle tanyánál álltak meg, ahol a román katonák a foglyokat csoportokba állítva agyonlőtték. A tömeggyilkosság 56 áldozatának közel fele harminc év alatti, a legidősebb áldozat 72 éves volt, túlnyomó többségük szegény sorban élt.
Hódmezővásárhely városa július 24-én, pénteken délelőtt 9 órakor emlékezik az áldozatokra a 47-es főút mellett, a 193-as kilométerkőnél álló emlékműnél. Az 1919-es sorsfordító év történeti hátterét és tragédiáit Miklós Péter történész mutatja be emlékező beszédében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:20, csütörtök | Sport
Női kézilabda-vb - Kulcsfontosságú két pontot gyűjtött a románok ellen a magyar válogatott
2025. December 04. 07:19, csütörtök | Sport
Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát
Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
