Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2016. Október 18. 15:30, kedd | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

”A nyílt lázadás rituális öngyilkosság lett volna”

”A nyílt lázadás rituális öngyilkosság lett volna”

Arany-Tóth Ferenc volt az Emlékpont rendhagyó órájának vendége

Négy békéssámsoni fiatalember alapította meg 1951-ben a Magyar Ellenállási Mozgalmat, amely négy éven át a kommunista rendszer hibáira figyelmeztető szórólapokat terjesztett – kezdetben csak a környező települések vásárain, vasútállomásain, majd később az országszerte.

A szervezet egyik tagja, Arany-Tóth Ferenc volt az Emlékpont keddi rendhagyó történelemórájának vendége, ahol a Németh László Gimnázium és a Gregus Máté Szakközépiskola diákjainak mesélte el történetét.

Arany-Tóth Ferenc – beszélgetőtársa, Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze kérdésére – elmondta: bár nem féltek, tisztában voltak az általuk vállalt veszéllyel. „A rendszer ellen való nyílt lázadás rituális öngyilkosság lett volna” – jelentette ki Arany-Tóth Ferenc, aki hozzátette: ezért nem is terveztek a szórólapozásnál radikálisabb fellépést.

Sokan tudtak a szervezetről és segítették munkájukat, hiszen a röpcédulák előállításához vásárolt nagy mennyiségű papír és bélyegzőfesték kapcsán nem született bejelentés. A később húszfősre bővült szervezetük szigorú konspirációs szabályokat tartott be működése során, ennek jegyében például az új jelentkezők nem ismerhették meg a szervezet többi tagjait.

Szabályuk volt az is, hogy saját munkahelyükön tilos volt a szórólapozás, azonban ezt a fővárosi hajógyárban dolgozó egyik lelkes, de elővigyázatlan társuk megszegte, s az éjszakai műszakban szórólapokat helyezett el a gyárban. Az ÁVH már tudta, hogy a mozgalom Békés megyéből indult és az éjszakai műszak két békési dolgozójára ügynököt állítottak. Az ügynököt a hibázó tag elvezette a mozgalom többi résztvevőjéhez, így amikor a szervezetet feltérképezték, valamennyi tagot elfogták.

Arany-Tóth Ferenc a tárgyalását követően kényszermunkatáborba került, ahol szenet bányásztak. Csak az 1963-as amnesztiának köszönhetően szabadult ki. Eredeti szakmájában, agronómusként soha nem tudott elhelyezkedni.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.