Hírek
2012. Január 26. 12:37, csütörtök |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
„A mi számaink egészen mást mutatnak”
A magyar kormány számai mást mutatnak a költségvetés hiányáról, mint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számításai.
Ezt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője mondta szerdán az m1 Az Este című műsorában, kitérve arra is, hogy „a kormány eddigi gazdaságpolitikája és a miniszter, aki azt végrehajtotta, rendkívül sikeres”.
Az IMF szerdán közzétett igazgatótanácsi értékelését kommentálva a szóvivő úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap fontos és értékbeli kérdésekben – így az átlátható és kiszámítható gazdaságpolitikában – jól láthatóan egyetért. A költségvetési deficitre vonatkozó felvetésre azonban úgy reagált: „a mi számaink egészen mást mutatnak”. Kifejtette, az Európai Bizottság elismerte, hogy idén 3 százalék alatt lesz a büdzsé hiánya, Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter pedig arra is mandátumot kapott, hogy az IMF-tárgyalásokon vállalja az elköteleződést: 2013-ban is 3 százalék alatt lesz a magyar költségvetési deficit.
Az IMF – mint az az országjelentésben olvasható – januári közepi, felülvizsgált adatai alapján arra számít, hogy a 2011. évi 3,4 százalékos GDP-arányos költségvetési többlet után 2012-ben 3,9 százalék, 2013-ban pedig 4,1 százalék lehet a magyar költségvetési deficit.
Arra a kérdésre, hogy a nemzetgazdasági miniszter személye tabutémának számít-e az IMF-tárgyalásokon, Szijjártó Péter azt válaszolta: „A gazdasági miniszter személye miért tartozna az IMF-fel vagy az EU-val való tárgyalások napirendjére? Értem a Matolcsy György személyét érő támadásokat, hiszen egy olyan sikeres nemzetgazdasági miniszterről van szó, akinek teljesen lehetetlen körülmények között valóban rendkívüli gazdasági intézkedésekkel sikerült elérnie azt, hogy Magyarország költségvetési hiánya hét évvel az EU-csatlakozás után először 3 százalék alá került.”
Arra, hogy ha feltételül szabják, tud-e szakítani a kabinet az „unortodox gazdaságpolitikával”, a miniszterelnök szóvivője azt mondta: „A rendkívüli gazdasági intézkedések rendkívüli időszakokban indokoltak. Mi azt gondoljuk, hogy az európai gazdaság ki fog lábalni hamarosan a válságból, az euróválság véget fog érni, ami pedig rendkívüli módon hozzá fog járulni ahhoz, hogy minden uniós tagország egy átlátható, hosszú távon kiszámítható gazdaságpolitikát folytasson.” Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány eddigi gazdaságpolitikája és a miniszter, aki azt végrehajtotta, rendkívül sikeres.
Hozzátette, hogy az IMF és Magyarország tárgyalásai egy esetleges elővigyázatossági megállapodásról és egy országjelentés nem keverendők össze.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 12:00, péntek | Belföld
Gajdos László: nem érkezik több azbeszt tartalmú kőzet Ausztriából
Péntektől leállítja az azbeszt tartalmú kőzet Magyarországra irányuló értékesítését az osztrák cég - közölte az élő környezetért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2026. Május 22. 09:00, péntek | Belföld
Napos, száraz, nyáriasan meleg idő várható a pünkösdi hosszú hétvégén
Napos, száraz, nyáriasan meleg idő várható a pünkösdi hosszú hétvégén, a csúcshőmérséklet a 30 Celsius-fokot is megközelítheti. A szél többfelé lesz élénk, olykor erős
2026. Május 22. 07:10, péntek | Belföld
Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról
2026. Május 21. 15:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: újjáépül a lengyel-magyar barátság a közlekedésben is
Újjáépítik a lengyel-magyar barátságot a közlekedésben is - írta közösségi oldalán a közlekedési és beruházási miniszter szerdán, miután tárgyalt Dariusz Klimczak lengyel infrastruktúráért felelős miniszterrel.
