Hírek
2022. Február 14. 12:11, hétfő |
Helyi
Forrás: Juhász Péter ǀ BUZZWORD Strategies
A KPMG kihirdette a Felelős Társadalomért Programjának idei nyerteseit
A KPMG „Felelős Társadalomért Program” idei nyertesei:
az Adománytaxi Alapítvány, a Bethesda Kórház Alapítvány és az InDaHouse Hungary Egyesület
A KPMG kihirdette az idei, immár 13. Felelős Társadalomért Programjának a nyerteseit. A tanácsadó cég ezúton is büszkén gratulál a nyertes Adománytaxi Alapítványnak, a Bethesda Kórház Alapítványnak és az InDaHouse Hungary Egyesületnek. A programban közhasznú szervezetek pályázhatnak pro bono szolgáltatásra, akiknek a munkáját emellett működésükre fordítható pénzügyi támogatással és laptop adománnyal is segíti a tanácsadó cég. A KPMG a program eddigi 13 éve alatt közel 200 munkatárs bevonásával mintegy 2100 munkaórában támogatta pro bono tanácsadási feladatokkal 35 civil szervezet munkáját.
Az idei három győztes non-profit szervezet munkája ezúttal nem is lehetne eltérőbb, mégis közös bennük, hogy mindhárman elhivatottak, hosszú távon gondolkodnak, és hisznek benne, a segítség bárhonnan érkezhet. „A program célja éppen ebben rejik: az együttműködéssel igyekszünk megmutatni, hogyan tudunk hozzájárulni egy hosszú távon fenntartható és szolidárisabb társadalom formálásához, amelynek mindenki lehet résztvevője és alakítója is. A Felelős Társadalomért Program életre hívóiként tudjuk, hogy pénzügyi támogatásra szüksége van a civil szektornak, de meggyőződésünk, hogy magas szintű szakmai tanácsadással tudjuk biztosítani a valódi, hosszan tartó segítséget számukra” – véli Michael Carlson, a KPMG partnere.
Az Adománytaxi Alapítvány informatikai tanácsadásban részesül, amely az adományok adminisztrációjának gyorsításában és az adománykörutak hatékonyabb megszervezésében segíti őket.Az Adománytaxi 2015-ben indult: a fővárosban felhalmozódó adományokat hátrányos helyzetű településeken élőkhöz szerették volna eljuttatni, minél hatékonyabban. Azóta 80 településre érkeztek adományokkal, és több mint 2000 budapesti háztartásból szállítottak el közvetlenül felajánlásokat.
A Bethesda Kórház Alapítvány a Bethesda Gyermekkórház gyógyítási körülményeit fejleszti és támogatja. A gyógyításon túl számos olyan programjuk is segítséget ad, mint a minilovas terápia vagy a súlyos epilepsziás gyermekek táboroztatása. Emellett azon is dolgoznak, hogy a gyermekkórház úttörővé váljon fenntartható egészségügyi intézményként. A pro bono fenntarthatósági tanácsadás ezt a munkát fogja segíteni.
Az InDaHouse Hungary Egyesület dolgozói és több mint 200 önkéntese döntően Budapesten él. Innen utaznak rendszeresen a fővárostól mintegy 200 km-re fekvő borsodi Encs kistérségben élő hátrányos helyzetű gyerekekhez, hogy oktatási és fejlesztő foglalkozásokat tartsanak nekik. A 2014-es indulás óta egy gyerekfoglalkozásból kiterjedt program, a 20 gyerekből 200, és egy településből négy lett. Az egyesület az oktatásban látja a társadalmi fenntarthatóság egyik kulcsát. A számukra biztosított pro bono vezetési tanácsadás ennek az egyedülálló oktatási programnak a hatékonyságához szeretne hozzájárulni.
A KPMG Felelős Társadalomért Programja idén is folytatódik, a friss pályázati kiírás ősszel lesz elérhető. A programról bővebben: KPMG Felelős Társadalomért Program - KPMG Magyarország (home.kpmg)
KPMG: Our Impact Plan
A KPMG Felelős Társadalomért Program-ja igazodik az Our Impact Plancélkitűzésekhez. Ez a KPMG-kezdeményezés összefogja a környezeti, társadalmi és az etikus vállalatirányítási szempontok mentén tett vállalásainkat. Célunk, hogy közösen tegyünk egy szebb jövőért, és nyomon követhetőek legyenek az elért eredményeink.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
