Hírek
2018. Július 13. 07:05, péntek |
Belföld
Forrás: mti
A közelgő vb-döntő kapcsán emlékeztek az Aranycsapat sikereire
Horvátország világbajnoki döntőbe jutása és a 64 évvel ezelőtti berni nyugatnémet-magyar finálé kapcsán a Puskás Ferenc vezette vb-ezüstérmes labdarúgó-válogatottra emlékezett csütörtökön az Aranycsapat Emlékév Testület.
Lomnici Zoltán, a testület elnöke a sajtótájékoztatón felidézte, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tavaly április elején hirdette meg az Aranycsapat Emlékévet, amelynek keretében az Új Puskás Stadion felavatásáig beszélgetésekkel, kupák megrendezésével és emlékkiállításokkal idézik fel az Aranycsapat sikereit. Hozzátette: eddig több mint 70 rendezvényen vannak túl, amelyeket helyi és nemzeti összefogással, költségvetési források igénybe vétele nélkül valósítottak meg.
Lomnici hangsúlyozta: ahogy az 50-es években Puskásék, most a horvátok is megmutatták, hogy összefogással - és ha érzik, hogy egy egész nemzet áll mögöttük - a kis országok is világra szóló sikereket tudnak elérni. Egyúttal bejelentette, hogy Bajkai István országgyűlési képviselő lett az Aranycsapat Emlékév Testület helyettes vezetője.
Bajkai István beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a szinte a háború romjaiból kinőtt Aranycsapat annak idején az egész Kárpát-medencei magyarságot összefogta, s teljesítménye ma is mérce, hiszen olyan sorozatot ért el, amelyet egyetlen nemzeti válogatott sem tudott azóta megismételni.
„Nem lehet eléggé kiemelni, hogy a hőseinkre, így az Aranycsapatra is nemzeti kötelezettségünk is emlékezni” – fogalmazott Bajkai István.
A csütörtöki eseménynek otthon adó Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület részéről Takács Tibor elnök azt hangsúlyozta, hogy a magyar labdarúgás később, a 60-as években is fel tudott mutatni nemzetközi sikereket.
„Kereken ötven éve, 1968-ban Mexikóban olimpiát nyert a magyar válogatott, s abban az évben négy magyar labdarúgó, Novák Dezső, Szűcs Lajos, Albert Flórián és Farkas János kapott meghívást a világválogatottba” – emlékeztetett Takács Tibor.
A sajtótájékoztatón megjelent a Ferencváros 1965-ben VVK-győzelmet elért csapatának balszélsője, Fenyvesi Máté, aki nyolc alkalommal játszott együtt az Aranycsapat tagjaival, többször csak azért nem, mert fiatalabb volt Puskásék generációjánál.
Ifj. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat jobbhátvédjének fia azt mondta, édesapja Grosics Gyulával tett egy ígéretet, hogy mindenhová elmennek az országba, ahová meghívják őket, s ezt a hagyományt igyekszik tovább folytatni.
Grosics Gyula lánya, Edina édesapját idézte, aki szerint az a nemzet, amely a múltját nem ápolja, a jövőben nem fog tudni mire támaszkodni.
Végül a négyszeres világbajnok asztaliteniszező, Jónyer István, a testület pártoló tagja azt mondta, ő a mai napig világbajnoknak tekinti az 1954-es vb-n ezüstérmes futballválogatottat.
„A mai technikával, a videobíró alkalmazásával száz százalék, hogy nem a németek, hanem mi nyertük volna a világbajnokságot” – hangoztatta a sportpályafutását labdarúgóként kezdő Jónyer.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 09. 09:20, szerda | Belföld
EU-elnökség - Orbán Viktor: az európai versenyképesség hanyatlása a legsúlyosabb kihívás
2024. Október 09. 09:20, szerda | Belföld
Balatoni Katalin: a kormány mindent megtesz azért, hogy vonzóvá tegye a pedagóguspályát
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy vonzóvá tegye a pedagóguspályát – közölte a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára kedden az Akik arra születtek…
2024. Október 09. 09:19, szerda | Belföld
Az őstermelők már saját maguk is létrehozhatják hatósági bizonyítványukat
A Nébih fejlesztésével az idei évtől az őstermelői tevékenységet igazoló hatósági bizonyítványt a gazdálkodók már néhány gombnyomással előállíthatják maguknak az elektronikus őstermelői nyilvántartásból (e-ŐCSI)