Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2015. Április 21. 13:32, kedd | Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök

A KELETI CSAPATOK DOMINÁLNAK A RÁJÁTSZÁSBAN

A KELETI CSAPATOK DOMINÁLNAK A RÁJÁTSZÁSBAN

Győzelemmel kezdte a playoff-ot a sérült Szasa Vejinovics nélkül felálló Vásárhelyi Kosársuli az NBI B csoportos kosárlabda bajnokság felsőházi rájátszásában.

A két győzelemig tartó párharcok első fordulójából az is kiolvasható volt, hogy a keleti csapatok dominálhatnak a végső elszámolásnál. A kék-sárgák mellett ugyanis a Debrecent, a TF-Budapestet és a Salgótarjánt sem tudta legyőzni ellenfele.

Vas Péterék annak ellenére hagyták el magabiztos sikerrel a pályát, hogy irányítójuk Szasa Vejinovics egy percet sem tudott játszani a rangadón. Amellett, hogy jól oldották meg az irányító pótlását, olajozott és eredményes támadójátékkal rukkoltak elő dr. Elek András tanítványai, akik szombaton este akár már a négy közé juthatnak a Baja elleni második ütközetet követően. A Hódtói Sportcsarnokban 18:00-kor kezdődik a bajnoki.

Az alapszakaszt negyedik helyen záró Konecranes-Salgótarjáni KSE 20 ponttal diadalmaskodott a nyugati listavezető MTK Törökbálint ellen. Pontjaik több mint 60 százalékát a Madár, Tutus, Vuletic trió szerezte, Vuletic egymaga 24-et jegyzett. A Pápa viszont hazai pályán meglepetésre megszorongatta a DEAC-ot, igaz csak az utolsó negyedben volt sansza a nyugati harmadiknak a győzelemre. A végén azonban a Nagy-testvéreknek és a 38 pontot termelő Takácsnak köszönhetően a debreceni fiatalok örülhettek.

A Kosársuli számára a Tehetséges Fiatalok-Budapest - Metal-Work Bonyhádi KSE találkozó volt a legérdekesebb, mivel Niylasék továbbjutása esetén ebből a párosból kapnak majd ellenfelet. Az alapszakaszban ragyogóan hajrázó fővárosiak ezúttal sem okoztak csalódást. Merim Mehmedovics fiai agresszív védekezésüknek köszönhetően 44(!) ponton tartották a másik főcsoportban második Metal-Work Bonyhádi KSE-t. Volt olyan 10 perc, amikor mindössze csak 8 pontot kaptak a bonyhádiaktól, igaz az idegenbeli csatában ezt nehéz lesz majd megismételniük.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 12:00, hétfő | Külföld

Március 15. - Nicusor Dan: ez jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez

Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

2026. Március 16. 10:00, hétfő | Sport

Kínai Nagydíj - Újabb kettős Mercedes-siker, Antonelli nyert Sanghajban

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult.

2026. Március 16. 08:00, hétfő | Életmód

Oscar-díj - Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film díját

Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.