Míg a tavalyi évben az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire fókuszált a hódmezővásárhelyi Emlékpont, addig idén a hatvan éve zajlott megtorlások állnak a közgyűjtemény rendezvényeinek középpontjában – mondta Miklós Péter intézményvezető, az Emlékpont konferenciatermében szerdán azÖtvenhat áldozatai. A kádári megtorlások Magyarországacímű tudományos tanácskozás résztvevőit köszöntve.

Az erőszakra és a gyűlöletre épült Kádár rendszere, a proletárdiktatúra, amelynek a rendszerváltás vetett véget – mondta az intézményvezető, aki után Juhász Tünde kormánymegbízott, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője beszélt arról, hogy a forradalom és az azt követő megtorlás idején a nyugati hatalmak nem siettek segítségünkre. – Nevén kell nevezni a bűnösöket, a múlttal való szembenézéstől nem szabad félni, az szabaddá tesz – fogalmazott a kormánymegbízott, hozzátéve, hogy hivatala és az Emlékpont együttműködésében fontos szerepe van ennek a közös törekvésnek.

Ítéletek és politikai elítéltek Magyarországon, 1945-1989 című előadásában Zinner Tibor, a VERITAS Történetkutató Intézet levéltárvezetője kiemelte: a forradalmat követő 1234 kivégzésből 964-et a fővárosban, míg 259-et huszonhét vidéki helyszínen hajtottak végre. A szovjet körülmények között született mondást, miszerint a bunkó és a puska nem elegáns fegyver, míg a bírósági ítélet igen, hazánkban is alkalmazták a hatalom birtokosai.

1945 után elsősorban az azt megelőző rendszer vélt vagy valós bűnösei ellen indított perekben a baloldali meggyőződésű népbírósági tagok segítették a hatalom által elvárt ítéletek megszületését, de sokan estek az 1954-ig működött statáriális bíráskodás áldozatául is. A halálos ítéleteket nemcsak a politikai, hanem a köztörvényes bűnök elkövetőivel szemben is szívesen hoztak a bíróságok és több esetben előfordult, hogy az elsőfokú, életfogytig tartó szabadságveszést kiszabó ítéletet a Legfelsőbb Bíróság halálos ítéletre szigorította.

Hódmezővásárhelyen születettek esetében 1945 és 1988 között öt kivégzésre került sor. Kovács István életét 1951-ben szervezkedés miatt vették el, Füvesi János ellen egy kétéves gyermek „tanúvallomása" alapján gyújtogatás miatt született halálos ítélet, Megadja Lászlót és Bodrogi Ferencet háborús bűncselekmény miatt küldték bitófára, míg 1959-ben Szivák Ferenc az 1956-ban, a fővárosban a forradalomban való részvétele miatt végezték ki.

Kettős hatalom jött létre Magyarországon 1956. november 4. után: a munkástanácsok a helyi szinten elismert irányítók voltak, s a legtöbb helyen nem ismerték el a szovjet hatalom segítségével létrejött Kádár-kormányt – erről Kahler Frigyes nyugalmazott tanácsvezető büntetőbíró szólt előadásában. A november 4. után eldördülő sortüzekről elhangzott: a Kádár-rendszer védelmére létrejött karhatalom egységei az országban több helyen lőttek a tüntető munkásokra és parasztokra, a magát Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak nevező hatalom nevében.

Jobbágyi Gábor jogász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar egyetemi tanára előadásában szólt arról, hogy nemcsak büntetőjogi eszközökkel torolta meg a Kádár-diktatúra a forradalomban való részvételt, sok esetben állásukat vesztették el az ötvenhatos események szereplői, akik csak fizikai munkakörben dolgozhattak, míg gyermekeik elől megtagadták a továbbtanulás lehetőségét, de volt, aki nem kaphatott útlevelet, vagy az országot elhagyó szülők után nem utazhattak gyermekeik.

Vincze Gábor, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark történésze a Békés város – akkor még község – területén működött, Juhász György vezette csoportok tevékenységéről folytatott kutatásaitól számolt be. A csoportok egyike Kádár-rendszer ellenes röplapokat készített és szórt, valamint feliratokat festett nyilvános helyekre, míg a másik a „márciusban újra kezdjük" jelszó felhívására készült a forradalom újbóli fellobbanására. A csoportok tagjait 1957 tavaszán tartóztatták le, vádat 23 fő ellen emeltek, közülük hat személyt felmentett a bíróság, de volt, aki azért kapott büntetést, mert bár nem vett részt a csoport működésében, de tudott róla, mégsem tett feljelentést. Több személyt a belügyi szervek egészen hetvenéves korukig megfigyelt, mint a társadalomra nézve veszélyes elemeket – mondta el a történész.