Hírek
2013. Július 16. 14:12, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
A fejlövésből meggyógyult pakisztáni lányról forgat filmet Davis Guggenheim

A Kellemetlen igazság című Oscar-díjas dokumentumfilm rendezője, Davis Guggenheim akar filmet készíteni a lányok oktatáshoz való jogáért küzdő, tavaly fejbelőtt Malala Juszufzaitról, akit a Time magazin idén a világ legbefolyásosabb személyiségei közé sorolt - írta a The New York Times.
Az egész világ aggódott az azóta szerencsésen felgyógyult diáklányért, akit tavaly tálib merénylők lőttek fejbe Pakisztánban, mert kiállt a lányok oktatáshoz való jogáért és a BBC-nek urdu nyelven írt blogján megosztotta nézeteit erről a kérdésről.
A Supermanre várva: Az amerikai közoktatás hibái című dokumentumfilm alkotóját, Davis Guggenheimet két hollywoodi producer, Walter F. Parkes és Laurie MacDonald kereste meg egy Juszufzaitról szóló portréfilm tervével. Mint Parkes elmondta: először játékfilmre gondoltak, de miután találkozott a Nagy-Britanniában gyógykezelt Malalával, belátta, hogy "senki sem lenne képes megszemélyesíteni ezt a rendkívüli fiatal lányt".
Parks szerint a Juszufzait ősszel megjelenő, I Am Malala (Malala vagyok) című önéletrajza nyomán születő dokumentumfilm finanszírozásával nem lesz probléma. A produkció 18 hónap alatt készülhet el, tehát a következő Oscar-ceremónián még nem jöhet számításba. A készülődő hollywoodi siker előtt azonban még egy rangos elismerés várhat a diáklányra, ugyanis az idei Nobel-békedíj jelöltjei között szerepel. A díjazott nevét október közepén hozzák nyilvánosságra Oslóban.
Egy indiai filmrendező, Amdzsád Khán egyébként már korábban bejelentette, hogy meg akarja filmesíteni Juszufzait életét.
A lány nevét viselő alapítvány, amelynek Angelina Jolie, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jószolgálati követe is felajánlotta támogatását, pedig tavasszal számolt be arról, hogy az összegyűlt adományokból 40 lány oktatására alkalmas iskolát építenek Pakisztánban.
A 16 esztendős Malala Juszufzait a napokban az ENSZ Közgyűlésére is eljutott New Yorkba. Pénteki felszólalását, amelyben a kötelező, ingyenes oktatást szorgalmazta, Gordon Brown, a nemzetközi szervezet oktatási ügyekben illetékes különleges megbízottja szervezte.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.
2025. Július 08. 10:39, kedd | Belföld
Vihar - OKF: csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei
A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld
NAV: július 5-től változik néhány adószabály
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.