Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2019. Május 22. 11:26, szerda | Helyi
Forrás: Galambos Sándor

NATO-nap és katonai eskü Hódmezővásárhelyen

NATO-nap és katonai eskü Hódmezővásárhelyen

Rendhagyó körülmények közt, a Zrínyi Miklós Laktanyában szervezett nyílt NATO napon tesznek katonai esküt

május 23-án a hathetes alapkiképzésük követelményeit eredményesen teljesített szerződéses tisztek, altisztek és legénységi állományú katonák, Hódmezővásárhelyen.

Sikeresen végrehajtották a kézigránát dobó, a gépkarabély alap-, és a pisztoly szakalap-lőgyakorlatokat, az elméleti és gyakorlati vizsgák után már az ünnepélyes eskütételre készülnek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájában 1+5 öthetes alapkiképzésen részt vett szerződéses szolgálatot vállalt katonák.

Május 23-a azonban nem csak az esküt tevő katonáknak lesz emlékezetes. A nyitott laktanyai napon minden korosztály talál majd az érdeklődési körének megfelelő programot. A rendezők délelőtt kilenc órától várják a vendégeket.

A megalakulásának 70. évfordulóját ünneplő NATO, valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez húsz évvel ezelőtt csatlakozott Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalása iránt érdeklődőket a katonai szövetség történetét bemutató kiállításra és a hozzá kapcsolódó konferenciára várják a szervezők. A katonák fegyverzeti és technikai eszközeit statikus kiállításokon ismerhetik meg a látogatók, lesz harcászati és fegyveres szakalaki bemutató, zenekari gyepshow, a fiatalabb korosztály tagjai pedig légpuska és paintball lövészeten, valamint a gyermek foglalkoztató sátorban bizonyíthatják az ügyességüket.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:51, szombat | Belföld

Orbán Viktor: amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán.

2024. Április 20. 09:49, szombat | Belföld

BMW-Lufthansa megállapodás: nagyobb repülők közlekednek Debrecen és München között

A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal, ennek értelmében nagyobb befogadóképességű repülőket közlekedtetnek Debrecen és München között hétfői és pénteki napokon

2024. Április 20. 09:47, szombat | Bulvár

Kizuhant egy hároméves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Kizuhant egy hároméves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a főváros XXI. kerületében, Csepelen, a Kossuth Lajos utcában pénteken. A gyermeket a mentők kórházba vitték.

2024. Április 20. 09:46, szombat | Sport

Győzelemmel avatta fel az Alba Arénát a magyar jégkorong-válogatott

A jövő vasárnap kezdődő divízió I/A-világbajnokság előtt álló magyar férfi jégkorong-válogatott 2-1-re legyőzte az elitben szereplő norvég csapatot a székesfehérvári Alba Aréna avató mérkőzésén pénteken.