Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Május 05. 15:39, csütörtök | Helyi
Forrás: Török Anita sajtóreferens

Gyurta Dániel a vásárhelyi junior Eb arca

Gyurta Dániel a vásárhelyi junior Eb arca

Sajtótájékoztató keretében mutatták be a 43. junior úszó Európa-bajnokság reklámfilmjét a nyári esemény helyszínén, Hódmezővásárhelyen.

A főszereplő pedig Gyurta Dániel: az olimpiai és világbajnok mellúszó tiszteletbeli vásárhelyiként vállalta, hogy a viadal arca legyen – egyébként egy tortával is meglepték, hiszen épp szerdán ünnepelte 27. születésnapját.

Negyvenhárom ország nevezett a 43. junior úszó Európa-bajnokságra, csaknem 800 résztvevő özönli el Hódmezővásárhelyt július 6. és 10. között, nem csoda, hogy – mint Almási István polgármester elmondta – arra a hétre gyakorlatilag beterítették a vásárhelyi és a környékbeli települések, így Szeged, Makó és Algyő szállodáit is. A városvezető örömmel jelentette be, hogy elkészült az uszoda bővítésének újabb üteme, a fedett 33-as medence, valamint az új konditerem, amelybe hamarosan megérkeznek az úszás-specifikus erősítőgépek.

Hargitay András szövetségi kapitány némi nosztalgiával kezdte, hiszen 13 esztendősen már junior Európa-bajnok volt, „akkor azt gondoltam, az a világ, annál feljebb nincs is.” A szakvezető jelezte, teljes mértékben ki fogjuk használni a hazai környezet adta lehetőségeket, azaz az összes számban a maximális négy indulóval számolhatunk. „Nagy munka kezdődött meg az elmúlt években Budapesten és a vidéki műhelyekben is, és ennek látni fogjuk az eredményét” – tette hozzá Hargitay András.

Az új utánpótlás-kapitány, Petrov Iván először megköszönte a vásárhelyieknek, hogy ilyen impozáns körülményeket biztosítanak az Eb résztvevőinek – a tízpályás versenymedence mellett két melegítő-medence is várja a mezőnyt –, majd arról beszélt, óriási lehetőség előtt állnak a magyar fiatalok, hiszen családtagjaik, barátjaik, edzőik előtt versenyezhetnek. „Ez minden sportoló számára meghatározó élmény, és mi mindenki számára meg kívánjuk adni a lehetőséget: akinek esélye lehet a jobb szereplésre, az itt lesz az Európa-bajnokságon” – közölte a kapitány. Az esélyekről nem kívánt szólni, „korosztályos sportolóknál nem szerencsés jóslatokba bocsátkozni, hiszen hónapok alatt is ugrászerű fejlődést produkálhat bárki, de az biztos, hogy a kormány támogatási rendszerének köszönhetően ma már a fiatalok is olyan edzőtáborokba juthatnak el, olyan körülmények között készülhetnek, ami meg fog látszani az eredményességen.”

Gyurta Dániel azzal kezdte, hogy Hódmezővásárhelyre mindig hazajön, hiszen 2003 óta az összes hazai edzőtáborozását itt tartja, évente két-három hónapot is eltölt a városban. „Egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy elvállaljam ezt a felkérést, függetlenül attól, hogy négy héttel az olimpia előtt lesz az ifi Eb. Annyi mindent kaptam a várostól, hogy most ez egy alkalom, amikor valamit végre visszaadhatok” – jelentette ki a Rióban címvédésre készülő mellúszó, aki egyébként előbb lett olimpiai ezüstérmes (2004), mint junior Európa-bajnok (2007). Az elmúlt évtizedek rigorózus korhatár-besorolását épp a Gyárfás Tamás vezette magyar szövetség indítványára változtatta meg a LEN, és a vásárhelyi lesz az első kontinensbajnokság, ahol immáron négy korosztály vetekedhet az érmekért (a fiúknál a 15-18, a lányoknál a 14-17 évesek, a korábbi 17-18, 15-16-os szabályt lecserélve). Gyurta Dániel ennek kapcsán megjegyezte: „örülök, hogy végre változtattak, nem szabad hátráltatni a fiatalok fejlődését.”

A júliusi viadalon a helyi tehetségek közül is többeknek szurkolhatnak majd a nézők; két ifjú kiválóság, Miksi Richárd és Süli Ákos személyesen is megjelent a sajtótájékoztatón, és elmondták, mindent megtesznek azért, hogy valóra váltsák álmaikat. Mivel mindketten mellúszók , nem csoda, hogy Gyurta Dániel megemlítette, kettejüknek külön is fog szurkolni az Eb-n (Ricsi speciel ezüstérmes lett mögötte az áprilisi, felnőtt ob-n, ami nem kis fegyvertény). Biztatásként a két vásárhelyi reménység elsőként kapott példaképe ünnepi tortájából, amellyel a helyi önkormányzat munkatársai lepték meg Danit 27. születésnapján.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 06:00, péntek | Életmód

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

Skatulya I. címmel csütörtökön megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.

2024. Április 18. 14:30, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.

2024. Április 18. 14:29, csütörtök | Belföld

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.