Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2018. Október 17. 16:26, szerda | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

1956 dicsőséges napjainak helye van az emlékezetünkben

1956 dicsőséges napjainak helye van az emlékezetünkben

Hajdúsági diákoknak tartott előadásokat az Emlékpont vezetője

A Hajdú-Bihar megyei Ebes Széchényi Ferenc Tájmúzeumában az 1956-os forradalom és szabadságharc témakörében tartott előadásokat Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója.



Az ebesi közgyűjteményben 2016-ban mutatták be a hódmezővásárhelyi Emlékpont Rákosi börtönei című vándorkiállítását, s a szakmai együttműködés azóta is folytatódott a két intézmény között. Ennek jegyében az ötvenhatos forradalom hatvankettedik évfordulójára készülve invitálták ismeretterjesztő előadások tartására Ebesre a vásárhelyi múzeumigazgatót.

Miklós Péter a Fiatalok a kommunista diktatúra ellen című előadásában az 1940-es évek második felének és az 1956-os forradalomnak azokat a középiskolásait és egyetemistáit mutatta be, akik szerepet vállaltak a szabad Magyarország megteremtésében. Másik előadásában a múzeumigazgató az 1944–45-ös szovjet megszállással kezdődő és a kommunista rendszer 1989-es bukásával záródó időszakot elemezte, külön figyelmet szentelve annak a néhány dicsőséges ötvenhatos napnak, amikor a magyarság összefogva igyekezett a kommunista diktatúrát megdönteni.

Az ebesi múzeum szervezte eseményen a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium és a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium diákjai vettek részt, s az előadásokban Miklós Péter hangsúlyozta: a fiatalok nélkül a forradalom sem valósult volna meg, s ebben a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét (a MEFESZ-t) megalakító szegedi egyetemistáknak és a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium diákparlamentje középiskolásainak is elévülhetetlen érdemei vannak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.

2024. Április 18. 14:30, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.

2024. Április 18. 14:29, csütörtök | Belföld

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.

2024. Április 18. 14:27, csütörtök | Belföld

Kis és közepes vállalkozók kaphatnak teret az eMagon

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a magyar kkv-k online értékesítési csatornáinak fejlesztésére